Van egy szakma, amelyről ritkán beszélünk. Egy munka, amelyet sokan inkább elkerülnek, mégis minden nap szükség van rá. Ez a sírásó munkája.

Szeptember 5-én Nyergesújfalun jártunk, ahol nézőként részt vettünk a IX. MTFE Sírásó Versenyen, a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének rangos szakmai megmérettetésén. A versenynek a nyergesújfalui Új Köztemető adott otthont, ahol 19 kétfős csapat, összesen 38 versenyző mérte össze szakmai tudását, gyorsaságát és precizitását.

Nézőként egészen más szemmel láttuk ezt a munkát.

Azt, hogy mennyi fizikai erő, kitartás, pontosság és szakmai tudás szükséges ahhoz, hogy valaki ezt a feladatot megfelelően elvégezze. Láttuk az ásókat, a csákányokat, a földdel való kemény munkát – de talán még fontosabb volt látni azt a fegyelmet és odafigyelést, amellyel a versenyzők dolgoztak.

És közben eszünkbe jutott valami, amiről talán sokkal többet kellene beszélnünk.

A sírásó nem csupán ás.

Miközben a hozzátartozók búcsúznak, vannak emberek, akik csendben, a háttérben végzik a rájuk bízott feladatot.

Ez a munka fizikailag rendkívül megterhelő. A sírásóknak a földdel, időjárással, sárral, hideggel, hőséggel és nehéz körülményekkel kell dolgozniuk. De a fizikai terhek mellett ott van a lelki teher is: nap mint nap találkoznak a halállal, a veszteséggel, a könnyekkel és a gyászoló családok fájdalmával.

Mindezt sokszor csendben.
Sokszor láthatatlanul.
És mégis nélkülözhetetlenül.

Talán ezért is fontos, hogy más szemmel nézzünk erre a szakmára. Ez egy fontos, szükséges és méltóságteljes hivatás. Olyan emberek végzik, akik a legnehezebb pillanatok egyikében segítenek abban, hogy egy szerettünktől méltó módon vehessünk búcsút.

Mert vannak munkák, amelyekről keveset beszélünk, mégis nélkülözhetetlenek. És vannak emberek, akik mások legnehezebb napjain is helytállnak.

Becsüljük meg a sírásókat, tiszteljük a munkájukat!

Gratulálunk a résztvevőknek!